Varjasi Tamás

Varjasi Tamás

Fonyód nevezetességei: a Kripta-villa

2018. június 17. - Varjasi Tamás

kriptavilla_img.jpg

 

Tudok öt okot mondani arra, hogy miért Fonyód az egyik legjobb Balaton parti város. Fonyód strandjai ingyenesek. Fonyódon rendezik meg, heti két alkalommal a Balaton déli partjának legnagyobb piacát. Fonyódtól húsz perces hajóúttal megközelíthetjük a borairól nagy hírnévre szert tett Badacsonyt. Fonyód látható a Balaton legcsodálatosabb panorámája. Fonyódon egy legendás szerelmi történetet is megtalálunk a Kripta-villában.

 

villa_uj_fonyod_hu.jpg

 

A József utca 16. szám alatt találjuk a legendás villát. A Valkó-kilátónál megpihenve csodálatos panoráma tárul a szemünk elé, a kilátó után pedig következik a Kripta-Villa, aminek legendája minden ide érkező látogatót elérzékenyít. Abrudbányay Ödön annyira szerette Magdust, az esküvő előtt betegségben meghalt menyasszonyát, hogy 1941-ben emlékvillát épített egykori szerelmének. A szerelem története az 1910-es évek középén kezdődött, Kolozsváron. Az ifjú patikus beleszeretett a szép és művelt lányba, de az esküvő előtt három héttel a lány hirtelen elhunyt. Ödön az 1940-es években döntött úgy, hogy megvalósítja régi álmát és emlékházat épít szerelmének. Hosszasan kereste a legmegfelelőbb helyszínt, amit végül Fonyódon a Sipos-hegyen talált meg. A mediterrán stílusú épületbe vörös homokkőből faragtak nászi ágyat, amelyre Magdus és Ödön fekvő képmását faragták ki. A legenda szerint, ha egy szerelmes pár a nászágy fölött megfogja egymás kezét, akkor szerelmük örökké fog tartani.

 

A villában megtekinthető egy olyan emlékező kiállítás, amely Magyarország tragikus körülmények között elhunyt szépségkirálynőjéről szól. Molnár Csilla egy fonyódi diáklány volt, aki 1985-ben tizenhat évesen jelentkezett a magyar szépségversenyre, amit meg is nyert. Történetének azonban tragikus vége lett 1986. július 10-én bekövetkezett halála miatt.

 

 

Molnár Csilla IMDB oldal

Molnár Csilla Weboldal

 

Ha Önnek megtetszett a fonyódi írásunk és szívesen venne itt ingatlant akkor látogasson el ide: https://www.sunset-resort.hu/
Vízparti ingatlanok

A bejegyzés trackback címe:

https://varjasitamas.blog.hu/api/trackback/id/tr3214053802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.17. 23:47:36

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

modus vivendi2 2018.06.18. 17:54:14

Egy remek HANG a giccses kriptához, képekhez www.youtube.com/watch?v=OERDkPFfrUs
süti beállítások módosítása