Varjasi Tamás

Varjasi Tamás

Fonyód nevezetességei

A fonyódi móló

2018. június 06. - Varjasi Tamás

A 464 méter hosszú fonyódi móló a Balatonpart leghosszabb mólója! 

 

longest_pier_of_balaton_port_of_fonyod_2016_hungary.jpg

 

Kezdetben nem voltak a Balatonon hullám biztos kikötők, csak olyan révátkelőhelyek, amik különböző uradalmi kezelésben álltak. A parton révházakat építettek, ahol a hajósok és a révészek éltek. 1847-ben Széchenyi István a Várhegy alatt építtette az első fonyódi mólót, amelynek maradványa ma is látható a bálatelepi strandon. A tizenkilencedik század végéig a major közelében állt a fonyódi uradalmi révház, ahonnan a legrövidebb volt a vízi út a szemközti szigligeti uradalomhoz. A Déli Vasút építkezései közben új viszonyok alakultak ki, a földesurak kis kikötőket építettek, ezek azonban kezdetleges, falábakon álló fahidak voltak, amelyek arra voltak jók, hogy a szekerek a bárkák mellé állhassanak.

 

cargo_ship_in_port_of_fonyod_1921_hungary.jpg

 

A második mólót 1897-ben kezdték el építeni, amelyiket már a ma is megtalálható móló helyére építették. A mólót a vármegye költségein építették, tervezője Scholtz Gyula az államépítészeti hivatal főnöke volt, aki jó esztétikai érzékkel a mólót a Gulács-hegy merőleges középvonalának irányítottan építtetett. 1906-ban a kövekből felépített mólót átépítették és hullámtörő létesítésével egy ma is korszerű kikötőt hoztak létre. Jelenleg a Balaton part leghosszabb mólója, hossza 464 méter.

 

 

 

Ha Önnek megtetszett a fonyódi írásunk és szívesen venne itt ingatlant akkor látogasson el ide: https://www.sunset-resort.hu/
Vízparti ingatlanok

A bejegyzés trackback címe:

https://varjasitamas.blog.hu/api/trackback/id/tr7414027828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása