Varjasi Tamás

Fonyódi vízparti Aparmanok Eladók - Varjasi Tamás

2018. május 16. - Varjasi Tamás

Fonyódon a Sunset Resort a tökéletes balatoni élmény Varjasi Tamás és Keresztes Zsolt projektjében!

A Balaton déli partjának legszebb panorámájáról közismert Fonyód városában, a Fürdő utca 36. szám alatt Varjasi Tamás és Keresztes Zsolt egy olyan apartmanházat álmodott meg, amelynek különlegessége, a tökéletes balatoni élmény biztosítása, ez a Sunset Resort apartmanház, amelynek átadására 2019-ben kerül sor.

 Történészek, kutatók megállapították, hogy Fonyód környékén már 17-18 ezer évvel ezelőtt megjelentek az első embercsoportok. Írásos történelmi emlékként első alkalommal a Szent László király által készítettet összeírólevélben említik először Fonyód városát, Funoldi alakban. 1232-ben IX. Gergely pápa is megemlékezik róla egy általa írt levélben. Az 1332-37. éve pápai tizedjegyzékben Sconold, Fonold alakban jegyezték fel a várost, aminek ekkorra már plébániája is volt. Az 1848/1849-es szabadságharc idején csak egy 108 főt számláló kis puszta volt, de az 1840-es években egy kezdetleges kikötőt építettek és ezzel a pusztát bekapcsolták a hajóforgalomba. A halászatnak és a szőlőművelésnek köszönhetően újabb családok költöztek a vidékre és hamarosan virágzó szőlőkultúra honosodott meg a tájon.

 A következő nagy hullám, ami település fejlődését elősegítette, az a nagy vasútépítés, aminek az indulásától rengeteg férfi dolgozott a Balaton déli partján. A huszadik század elején Fonyód kezdett üdülőhellyé válni, amiben Dr. Szaplonczay Manónak, a megyei tisztifőorvosnak volt nagy érdeme, hiszen rávette Zichy Bélát hogy a birtokában álló hatalmas területet parcellázza fel a nyaralók számára. A Kaposvár-Fonyód vasútvonal 1896-as átadásának következtében a megyeszékhelyről nagyon könnyű volt Fonyódra utazni és a XX. század elején a Bélatelepen már előkelő villasor várta a nyaralni, pihenni vágyókat. A település gyors fejlődésnek indult és Dr. Berzsenyi Sándorról elnevezett Sándortelep is kezdett kialakulni. Berzsenyi doktor tisztviselőket nyert meg teleptulajdonosnak akik szerényebben, de a vízhez jóval közelebb építkeztek.

 1906-ban Fonyód önálló községgé alakult, minden évben több ezren érkeztek ide nyaralni. 1928-ban a vasút mellett a műút is elkészült és a település ekkor igazi nagyközséggé vált. 1950 után pedig járási székhely lett. A városi rangot 1989-ben kapta meg.

sz_300x250px_ma_solata.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varjasitamas.blog.hu/api/trackback/id/tr3313965292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.